4 - Két új hős színre lép

Sziasztok!

Eberek, ne tudjátok meg, mennyire szégyellem magam, hogy így lemaradtam :(( Egy harcjelenetet át kellett írni, mert szerintem borzalmas volt (nem erősségeim a logikai részek), és nem tudtam mi legyen helyette, szóval csak húztam... Ne haragudjatok! Most már talán visszatérek a "hetente kiteszek egy részt" rendszeremhez, hiszen a következő részek közül már megvan egy pár. Szóval... Nem szaporítom a szót, jó olvasást :)

/Lora

Siettünk is ki a harctérre, ahol egy bűvész ruházatú ember egy pálcával mindenkit oroszlánná és hasonló állatokká varázsolt, amiket aztán a szuperhősökre uszított.

Fekete Macska a botjával próbált vissza tartani egy oroszlánt és egy tigrist, míg Katica a férfi pálcáját próbálta elvenni. Eléggé sikertelenül, ami azt illeti.

Mi magunk az iskola tetején állva mértük fel a helyzetet. Észrevétlenül, míg az utcán egy lány fel nem kiáltott:

- Nézzétek!! – mutatott felénk a telefonját a kezében tartó lány. De hiszen ez Alya! Hát persze, az egyik szünetben beszélgettünk vele és Marinettel és mondta, hogy blogja van a szuperhősökről. Ennyit a meglepetés erejéről.

- Sas, én megfékezem a két nagymacskát, te pedig hozd ki onnan a fekete cicust, oké? – néztem a tesómra.

- Rajta vagyok! – tárta szét a szárnyait és játszi könnyedséggel rugaszkodott a levegőbe.

Egy szaltóval Macska és a két állat közé ugrottam és állathangon vicsorogtam rájuk, a mögöttem álló fekete ruhás hős legnagyobb meglepetésére.

- El innen!! – jelentette a morgás. A két nagymacska értetlenül összenézett, majd még jobban acsarkodtak és egyszerűen nekem ugrottak. Két kezemmel egy-egy állat mellkasát támasztottam, és gyakorlatilag így tartottam őket magam előtt, félig a levegőben.

- Menj Macska! – néztem hátra az értetlenül engem bámuló fiúra.

- Köszi! – mosolyodott el és esetlenül kiugrott onnan, ahol Sas elkapta, mielőtt még a szemközti háznak esett volna.

Mikor elengedte, Macska szaltózott egyet a levegőben, és macskaülés szerű guggoló pózban ért földet az ellenségünk előtt.

- Csak ennyi telik tőled? – vigyorodott el a fiú, a farokként szolgáló övét játékosan mozgatva, majd ismét elő húzta a botját. Nekiugrott, és próbált segíteni Katicának, miközben Sas felemelte az én két ellenfelemet és egyszerűen bezárta őket egy buszba.

- Szarvas, olyan fura annak a férfiak a kalapja, valami feketeség szivárog belőle! – mondta Sas, mikor visszarepült értem és együtt siettünk Katicáékhoz.

- Én semmit sem látok! – jelentettem ki, és mikor megálltam Katica mellett, a derekamhoz nyúltam. Egy olyan védő öv szerűség volt rajtam hátul, amit ha rátettem a kezemre, az ráfonódott és ki tudtam belőle nyitni egy egész pajzsot! Ebben volt minden kütyüm, ami a harchoz kellhet.

- Ti új hősök vagytok? – nézett rám a jojóját pörgetve a lány.

- Igen, segíteni jöttünk! – mosolyogtam rá – Mi ez az egész, mit kellene tennünk?

- Azt az embert megszállta egy akuma, egy kis fekete-lila pillangó!

- Össze kell törni a tárgyat, amiben van, és Katica megtisztítja, nem nagy dolog. – tette a vállára a botját Macska, és épphogy elugrott egy támadás elől.

- Szóval egy fekete lepkét keresünk? – szállt le Katica másik oldalán Sas. – Sosem láttam még olyan akumát, vagy mit, de szerintem a cilinderében van.

- Miből gondolod? – nézett rá Katica.

- Bízz bennem, Sas szemem van! – kacsintott ránk.

- Rendben, segítsetek elvenni tőle! – mondta és a jojójával közvetlenül a gonosz mellé ugrott, közben a varázspálca átváltoztató sugarait kerülgetve.

Sas kissé bizonytalanul, de a háta mögül elővett egy kis zsebkés szerűséget, amelyet aztán szétnyitott egy nagy lándzsává.

- Majd én elkapom! – húzta össze a szemét, miszerint most összpontosít, és felrepült. Olyan magasra repült, hogy nem is láttam már rendesen a nap miatt.

- Most mit csinál? – gondolkodtam el, majd az arcom elé kaptam a pajzsomat, mert majdnem eltalált egy sugár.

- Vigyázzatok! – kiáltottam és én is beszálltam. Próbálkozásunk közben azon kaptuk magunkat, hogy egyre több olyan dolog van körülöttünk, mint például cirkuszi ágyúk, bohócok, elefántok, meg egy rakás hófehér galamb, amitől semmit nem láttam, mert nekem repültek.

- Repüljetek az Eiffel toronyhoz, ott sok morzsa van! – ajánlottam és kivételesen valaki hallgatott is rám, mert az összes madár elrepült.

- Mi ez a hang? – néztünk fel az égre, és megpillantottunk egy villámgyorsan zuhanó kis pontot a levegőben. Sas volt az zuhanó repülésben, és egy pillanat alatt az akumatizált ember előtt termett, majd a cilinderért nyúlt. A pechje az volt, hogy nekiment a galamboknak, így lelassult és a pasas észrevette. Számított rá, és bűvész lévén, ahogy levette a fejéről a kalapot, egy nyúl ugrott ki belőle, testvérem pedig csak azt kapta el. Pedig tényleg majdnem megvolt! Elégedetlenül ciccegtem fel.

Arra néztem hátra, hogy Katica az ég felé dobja a jojóját és azt kiáltja:

- Szerencse talizmán!

Azután pedig a kezébe hullott egy feltekert zsineg. Furcsállva néztem rá, és éppen érezni véltem a fejem felett a kis kérdőjelet, mikor ő már mindent tudóan felpillantott.

- Sas, segíts nekem! Ti tudnátok fedezni? – nézett aztán rám és Macskára. Egyszerre bólintottunk, az ő arcán egy enyhén önelégült mosoly terült el.

Katica felpattant és Sasmadárral együtt megindultak valamerre. Közben mi voltunk a figyelem elterelés.

- Kész vagy? – vigyorgott rám. Én is elmosolyodtam.

- De még mennyire!

Azzal el is rajtoltunk és ketten két irányból indultunk a falakon futva! Ide-oda cikáztunk és védtük magunkat a lövéseivel szemben, miközben a gonosz háta mögött Katica a zsinór végére felkötözte a testvérem fegyverét, és azt Sas gyorsan fel is kapta. Kinyitotta a kést lándzsa formájába és a gonosz felé dobta. Ő valami kellék tükörben észrevette és hárította, de öcsém a zsinór segítségével mégis meg tudta úgy rántani, hogy a hegye belefúródott a cilinderbe. Végül elkapták róla és Katica szétszakította.

A kalapból egy fekete lepke repült ki, és az ég felé igyekezett, hogy minél messzebbre jusson tőlünk. Katica utána futott, felugrott az egyik elefánt hátára, onnan pedig a levegőben elkapta a jojójával a lepkét. Mikor földet ért és felállt a jojójára bökött, és az kiengedte a pillangót, méghozzá immáron sárgásfehér színben.

- Viszlát, kis pillangó! – intett neki, majd feldobta a jojójától kapott tárgyat és körülöttünk minden és mindenki visszaváltozott.

- Szép munka volt! – tartotta az öklét Macska és hát ők ököl pacsiztak, mi meg kicsit arrébb szintén összeütöttük a tenyerünket.

- Tőletek is várnék ám pacsit! – vigyorgott Macska és még mindig tartotta a kezét. Elmosolyodtunk és nagy nehezen belecsaptunk egyszerre mind a 4-en xd

- Azta, már 4 szuperhőse van Párizsnak!! – videózott még mindig Alya, és a körülöttünk álló emberek éljeneztek. Szóval ilyen érzés… Mikor hivatásos hős vagy.

- Jól van, uram? – segítette fel közben Katica az azelőtt még gonosz férfit, aki mostmár civil ruhában volt és esdeklően nézett ránk.

- Ne haragudjatok, nem akartam senkit bántani!

- Semmi baj nem történt uram! – mosolyogtunk rá.

- És amúgy ti kik is volnátok? – néztek ránk az emberek, bele értve Katicát és Macskát. Összenéztünk Marccal és elmosolyodtunk.

- Szarvas és Sasmadár a nevünk. – feleltem, mikor észrevettem, hogy a hajpántomon lévő virág „hervadni” kezd. Már csak 2 percem volt eltűnni.

- Bocsi, de nem maradhatok! – tettem el a páncélkesztyűmet a hátamra.

- Ilyen hamar lemerülsz, hiszen nem is használtad az erődet? – nézett rám furcsállóan Katica.

- Hosszú történet, az én talizmánom kicsit más, mint a tietek… - mondtam vigyorogva.

- Talán szarvas bőrből készült? – kuncogott Macska. Ha-ha, nagyon vicces srác…

- Csak vigyázz a nyelvedre, nehogy elvigye a cica. – kacsintottam rá, mire elkomolyodott az arca. Majd ismét mosolyogni kezdett.

- Ügyes. – nézett elismerően, s csipogni kezdett a talizmánom.

- Na sziasztok, még találkozunk, úgy hiszem! – intettem és mindannyian elrohantunk.

Marccal az iskola mellett találkoztunk, ahol a táskáinkat hagytuk. Az öcsikém teljesen el volt ragadtatva az akciónktól, ahogyan én is.

- Láttad, hogy repültem, csak így huss, és hogy lekaptam róla a kalapot!! – mutogatott lelkesen.

- Igen, nah és én milyen voltam, jól feltartottam azokat a vadállatokat, nem? – nevettem, és közben megindultunk hazafelé.

- Mindketten nagyon ügyesek voltatok! – kukucskált ki a táskánkból a két kwami. – Gratulálunk az első bevetéshez!

- Köszi! – vigyorogtam és megvakargattam Ramurre feje búbját.

- Az egyik oldalzsebben van egy kis húsos pogácsa! – mondta Marc, és Cuddy azonnal el is merült a táskában, hogy megkeresse.

- És répa van? – nézett rám a kis szarvas reménykedve.

- Otthon kapsz! – feleltem kedvesen.

- Tényleg Lora, képzeld, találkoztam Alicel! – újságolta aztán az öcsém.

- Akivel kiskorotokban együtt játszottatok? – mosolyodtam el.

- Igen, és most az osztálytársam! Hát nem szuper? – vigyorgott.

- De igen, az. – mosolyogtam én is.

- Neked hogy ment az iskola, meg a beilleszkedés? – mentünk át az úton.

- Jól, van két lány, akikkel máris egészen jóban vagyok, de egy másik máris megjegyzést tett a ruháimra. – forgattam meg a szemem – A polgármester lánya, mit várhatnék tőle?

- Chloéra gondolsz? – lepődött meg.

- Igen, honnan tudod?

- A mögöttem ülő srácok arról dumáltak órán, hogy milyen jól néz ki. – nevetett. Belőlem is kitört a röhögés.

- Aha, igazán ideális partner! – fogtam a számat, hogy ne legyek túl hangos. – De ha azt mered mondani, hogy neked bejön, akkor kitagadlak.

- Isten ments! – kérte ki magának, mire úgy simogattam meg a fejét, hogy ezzel teljesen összekócoltam azt a csöppnyi haját.

- Nah azért öcskös! – nevettem, és előkerestem a kulcsomat, hogy bejussunk az új lakásunkba.